BelPol
Július 1-ig marad az árstop az élelmiszerekre és az üzemagyagokra
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-on jelentette be a szerdai kormányülésen született döntést.
BelPol
Nem született megállapodás az Országgyűlésbe jutott pártok között a tisztségekről
A házelnök tesz majd javalatot az összes országgyűlési pozícióra.
Pénzügyek
Az orosz Gazprom korlátozza a gázszállítást az EU országok felé
Szijjártó Péter szerint ez nem érinti Magyarországot. A szakértők szerint viszont kockázatos a magyar kormány jelenlegi fizetési módja.
Pénzügyek
Csányi Sándor: a rezsicsökkentés nem jó
A gazdasági szakember szerint "az olcsó pénz" időszaka lejárt, szembe kell néznünk a nehézségekkel.
Bűnügy
Rejtélyes körülmények között, a mentőautóban szerzett sérülés miatt halt meg egy beteg
A férfi hírtelen fékezés miatt szerzett halálos koponyasérülést. A rendőrség büntetőeljárás keretében rendelt el vizsgálatot.
BelPol
Budapest Pride: lesz felvonulás
A Budapest Pride rendezvénysorozat szervezői a honlapjukon reagáltak a Mi Hazánk azon lépésélre, hogy a szélsőséges párt idén is lefoglalta a főbb helyszíneket.
Nagyvilág
NATO bővítés: Putyin pont azt érte el a háborúval, ami ellen háborút indított
Megindulhat a NATO bővítés: Finnország és Svédország kérheti a csatlakozást és akár már idén nyáron megtörténhet a belépésük. Oroszország azonnal fenyegetően reagált Finnország NATO csatlakozási szándékára.
Zene
Nem kevés politikai felhangja van a 30Y új számának
„A leragasztott szájat senki nem választja” – Mucsi Zoltánnal a főszerepben jelent meg a zenekar új klippje. A dal szövege és a videója együtt erősen politizál, de a készítők szerint ez csak a véletlen műve.
Must read
Július 1-ig marad az árstop az élelmiszerekre és az üzemagyagokra
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-on jelentette be a szerdai kormányülésen született döntést.
Onlyfanson van a világ leghosszabb lábú nője
Világ leghosszabb lábú nője, Guinness Világrekordok könyvébe került. TikTok és OnlyFans oldalra rakta fel magát.