Ácson egy kínai cég tervez üzemet építeni, de az emberek már élből ellenzik azt. A polgármester beolvasott a helyieknek.
Most akkor akkumulátorgyár vagy katódgyár?
Először akkumulátorgyárként híresült el az Ácsra telepítendő üzem, de később kiderült, hogy a kínai Huayou Cobalt első európai gyáraként Magyarországon építené meg 520 milliárd Forintból katódgyárát.
A polgármester hisztisnek nevezi a helyieket
A polgármester nem rejtetette el maró véleményét. Konkrétan hisztinek nevezte a gyár körül felmerülő helyiek véleményét. Szentirmai István úgy nyilatkozott az ATV-nek:
„Véleményem szerint egy hisztéria folyik ebben a témában, hisz úgy, ahogy én sem tudok mindenT erről még teljesen, ők is alapjában véve olyanról nyilatkoznak, amit nem tudnak pontosan, hogy milyen körülmények lesznek.”
A polgármester a község Facebookján posztolt a gyárról néhány gondolatot. Fura módon nem a lítiumbányákat és más katódgyárról készült képet csatolt a poszthoz, hanem a tiszta irodaházról csatolt képet.
Bábolna és Bana is felháborodott
Az ügy pikantériája, hogy bár Ácshoz tartozó területen épülne meg a katódgyár, de az információk szerint Bábolnához a gyár közelebb feküdne mint Ácshoz, ezért a bábolnaiakat még jobban érinti az ügy, de nincs sok beleszólásuk. Bana is felháborodottan kezeli a hírt.