Az 52 éves lajosmizsei férfihez fulladás miatt hívtak mentőt. A kórházba szállítás közben azonban olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy a mentőautóban meghalt. A sérülést egy nagy sebességről történő hírtelen fékezés okozta.
Információk szerint a mentőápoló és a sofőr szándékossága vezetett a férfi halálához
A Blikk az esettel kapcsolatban arról ír, hogy a két egészségügyi dolgozó szándékosan intézte úgy, hogy nagy sebességről, hirtelen lefékezve megtréfálják a beteget. A fékezéskor azonban olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy meghalt.
A szándékosságra enged következtetni az is, hogy információk szerint a rendőrség büntetőeljárás keretében indított vizsgálatot és nem közigazgatási eljárásban.
A hatóság és a mentőszolgálat szűkszavúan nyilatkozott
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság: A rendőrség eljárást folytat egy lajosmizsei férfi halálának ügyében, aki menet közben, egy mentőautóban vesztette életét. Az ügy érdekeire való tekintettel egyéb információt nem közöltek.
Az Országos Mentőszolgálat, Győrfi Pál szóvivő: A mentők azonnal értesítették a rendőrséget, a halál okának, az eset körülményeinek tisztázása érdekében eljárás folyik.
Forrás: Blikk | Kiemelt kép: illusztráció, Pexels