Pedagógus sztrájk: nincs társadalmi támogatottság

A pedagógusok az értelmiségiek közül legkiszolgáltatottabb szakmai-társadalmi rétegbe tartoznak és még a társadalom sem áll ki mellettük.

Mit tehet egy hivatását szerető és abban dolgozni kívánó pedagógus, ha a tanárként nem tud érvényesülni és/vagy nem tud megélni a hivatásából? Nagyjából semmit.

Az orvos például egy sokkal önállóbb egzisztencia. Tud nyitni a magánszektor felé vagy választhat a gyógyításhoz közeli munkát. Ellenben a pedagógus számára nincs ilyen széles lehetőség. Kereshet ugyan más állami oktatási intézményt, de ott az állapotok és a fizetés hasonló lesz mint a régi munkahelyén. Kereshet alapítványi iskolát, de jóval szűkebbek a lehetőségek.

Éppen ezért mondom, hogy a pedagógus egy kiszolgáltatott értelmiségi. Vagy elhagyja a szeretett hivatását vagy lehajtott fejjel tűr.

A pedagógus mint társadalmi csoport Orbán szemében

A pedagógusok a rendszerváltástól kezdve mindig erősen a demokrácia irányába mozdultak politikailag. Míg egyes vélemények szerint „egy tömbként szavaznak balra”, én árnyaltabban fogalmazok: ahogy a Fidesz politikája távolodik a demokráciától, úgy erősödik a pedagógusok ellenzékisége.

Orbán ezt és a fentebb kifejtett kiszolgáltatottságot felismerte és azonnal megtette a megfelelő lépéseket. A központosítás, a szigorú irányítás, a rájuk erőltetett (és szakmai szempontból gyakran silány) tankönyvek és tanterv mind azt a cél szolgálja, hogy még csírájában elfojtsa a pedagógus társadalom bármiféle önállóságát. És amikor ez eléri a nehezen vállalható szintet, picit ad nekik (iskola őrség, kis béremelés stb.), ezzel populista módon kedveznek.

De a rövid póráz megmutatkozik. Erre erősít ré a Fidesz kormány rendelete, mely gyakorlatilag eltörli a sztrájk lehetőségét a pedagógusok számára. Persze ezt úgy, hogy Orbán tökéletesen tisztában van azzal, hogy a társadalom nem támogatja a tanárok sztrájkját.

A magyar társadalom tulajdonképpen utálja az iskolát és nem szereti a tanárokat

Egy sztrájk sikere azon múlik, hogy mekkora mögötte a társadalmi támogatottság. Egyrészt a sztrájk oka mögött (jelesül bértárgyalások), de főképp a sztrájkoló társadalmi csoport mögött. Az első is necces, de a pedagógusok aztán végkép a legkevésbé támogatott értelmiségiek.

Nincs olyan kutatás, amely azt hozná ki eredménynek, hogy a magyar társadalom szeretne tanulni, szeretné az iskolát és/vagy a tanárokat. Már eleve a tudás presztizse igen alacsonyan van a társadalom nagy részének értékszerkezetében (például a magyarok kétharmada akkor sem tanulna, ha arra pénze és ideje lenne), de maguk a tanárok sem a megbecsült értelmiségiek közé tartoznak.

Ebbe a helyzetbe bele van kódolva, hogy a most folyamatban lévő tanári engedetlenség hullám nem éri el az átlagpolgár ingerküszöbét. Az ilyen-olyan formában melléjük álló politikusok pedig nem érnek el ezzel semmit.

Szerző:
Gáspár Zoltán
PRIVATE OPINION BLOG →
A Vélemény rovatban közölt írások nem feltétlen tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

 

Borítókép: Bloomberg

› friss

hirdetés

spot_imgspot_imgspot_imgspot_img