Kiskörén volt egy beruházás, ami 100 millió forintba került Európai Uniós és állami támogatásból. Ebből a pénzből egy kerékpártárolót konténert hoztak és építettek köré egy kis teret.
A beruházás Kiskörén
Korózs Lajos, aki az Egységben Magyarországért jelöltje Heves megye 3. számú választókerületében (ez Hatvan és Heves városok térsége), neheztelte a beruházásra fordított anyagi forrást. Szerinte ez túl sok pénz egy konténerhez, néhány négyzetméter térkőhöz és néhány padhoz.
A beruházás a Zöld Város projekt keretein belül valósult meg az alábbi költséggel:
- 45 millió forint parképítésre,
- 15 millió forint valamilyen pálya előkészítésére
- 11 millió forintot térkövezésre és egy konténer vásárlására
- 5 millió forintot padokra (ez egyébként 2 db pad)
Korózs Lajos szerint legalább tízszeres szorzóról van szó. Ő is kiment megnézni a beruházást, ahol „mulchot, zúzottkövet és gyöngykavicsot” vélt felfedezni néhány négyzetméteren. A kerékpárkölcsönzőnek kialakított konténerben egyetlen egy kerékpár sincs, ami konténernek egyébként még alja sincs.
Korrupciós eljárás van folyamatban Szabó Zsolt ellen
A közelmúltban ebben a választókörzetben 6 polgármestert tanúként, 3-at pedig gyanúsítottként hallgattak ki. A helyi Fideszes egyéni országgyűlési képviselőhöz, Szabó Zsolthoz tartozó ügyekben. (Egyébként Szabó Zsolt ellen a rendőrség, a nyomozóhatóság és az OLAF is kutakodik különböző ügyekben.)
E válaszótkerületben egyébként is komoly korrupciós gyanúnak valót szedett össze a NERpédia. Ahogy Korózs is mondja: futószalagon mennek a pályázatok 5 cég között Kiskörén.
Ezen ügyek miatt kérdezte Korózs Lajos Tállai András illetékes államtitkárt, hogy a túlárazott kerékpártároló miatt tettek-e intézkedést, kivizsgálták-e a beruházást, esetleg tettek-e feljelentést.
Tállai András pökhendi válasza Korózs Lajos kérdésére
Tállai azzal indított válaszában, hogy tulajdonképpen kikérte Korózstól, hogy lejáratja a beruházást, mert egyébként is képviselő-jelöltként indul az említett településen. Kikérte azt is Korózs Lajostól, hogy hogyan mer erről kérdezni a parlamenti ciklusban. „Top fejlesztés”-nek hívta a túlárazott kerékpártároló konténert. Lenéző stílusban „Erre Ön mit csinál?” kérdéssel nehezményezte, hogy Korózs Lajos a kiskörei korrupcióval foglalkozik a parlamentben.
Tállai így problémázott azon, hogy Korózsnak feltűnt a túlárazás: „Micsoda dolog az, hogy itt épül valami, és ön úgy látja, hogy az ami épül, arra a pénz sokkal több, mint ami abból megvalósul.” Ekkor a fotókkal jött elő. Néhány négyzetméter térkő, egy mászóka, mulch, és egy konténer.
Tállai szerint minden megvalósult, ami pályázatban volt. De jelezte, hogy ez a beruházás még az irányítóhatóság által nem volt megvizsgálva. Szabálytalanság esetén eljárás indul. Egyelőre semmilyen vizsgálat nincs. Csak „van az ön állítása itt a parlament előtt, hogy valami hatalmas katasztrófa történt.”
Folytatta Tállai, amit teljes egészében közlünk inkább (ezek nem elírások, ezt így mondta): „Ugye mostmár tudjuk egyértelműen, hogy Ön ezt milyen célzattal. De aztán az már igazán nem ide való, hogy egyébként a politikai ellenfele ellen milyen nyomozás van Ön szerint egy ciklus végén elmondott interpellációra. És akkor megfejeli még nemtudom milyen nyomozásról beszélt. Abban a reményben persze, hogy a választók ezt meghallják, szívükhöz kapnak >>úristen, akkor itt most nem fogunk majd arra szavazni, akit szeretnék<<. Jelzem Önnek, hogy ez a világ nem így működik.” Ekkor Korózs Lajos még 1 perccel a válaszadás vége előtt felállt. „Önnek a parlamentben mindenben persze joga van mondani, de azt, hogy itt semmiféle vizsgálat, semmiféle hatósági megállapítás nélkül Ön vádol embereket vagy közösségeket azzal, hogy pénzt loptak (…), hogy több pénzből valósították meg mint azt egyébként meg lehetett valósítani. És ne haragudjon, én azt is kétlem, hogy maga ott járt és ezeket a fejlesztéseket megtekintette.”
Eddig tartott a pökhendi stílus, jön a bunkózás
Tállai úgy fejezte be: „Korózs úr! Egyébként hogy áll a kamuvideóval? Tart még ott a nyomozás? Vagy az már lezárult vagy rendben van?”
Korózs úgy válaszolt: „Az az utolsó 10 másodperc pedig azt hiszem, hogy… Háthogyha valaki bunkó paraszt azzal én nem tudok mit foglalkozni, bocsánatot kérek!” – majd a tárgyra tért – „Ebben a városban, Kiskörén milliárdokat loptak el! Nem véletlen, hogy a rendőrség 6 polgármestert kihallgatott tanúként (…), 3 polgármestert kihallgatott gyanúsítottként.” Lajos szerint pontosan lehet látni a térkövezők és parképítők árazásait. És eszerint túl van árazva a kiskörei 100 millió forintos biciklikölcsönző.
Érdemes végig nézni a videót:
Videó: MSZP FB, Képek: hutext.hu