Már a Nemzeti Bank is brutális drágulást jósol

Elszabadul az infláció, nagyot emelkednek az árak. Még az eddiginél is nagyobb drágulás jön.

Korábban tapasztalható volt, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a gazdasággal kapcsolatos híreket némi óvatossággal és picit rózsásabb színben feltüntetve próbálta eljuttatni a közvéleményhez. A Monetáris Tanácsa mai ülése után kirajzolódott, hogy nagyon nagy a baj.

A januári sokkoló inflációs adatok után az MNB jóval pesszimistább az elkövetkező időszakra vonatkozóan.

Januárban 7,9%-os volt az infláció a KSH statisztikája szerint, ami már önmagában 14 éves csúcsnak számít és az elmúlt időszakhoz képest is gyorsabb drágulást hozott. A gazdasági szakemberek ara számítottak, hogy ezt a 7,9% lesz a legerősebb érték. Februártól az áremelkedés ütemének csökkenésére számítottak részben a kormányzati árbefagyasztások miatt.

Akár 8,5% is lehet a drágulás ebben a hónapban

Az elemzők várakozásaihoz képest Virág Barnabás a jegybank alelnöke tanács ülése utáni szakmai háttérbeszélgetésen elmondta, hogy a „februári infláció 8% felett lehet, sőt akár a 8,5%-ot is megközelítheti”.

Az áremelkedés tehát nem áll meg a hatósági árak bevezetésétől. Sőt várhatóan még nagyobb drágulás várható.

Forrás: MNB, KSH

› friss

hirdetés

spot_imgspot_imgspot_imgspot_img