Az orosz hadsereg bevonul Ukrajnába

Papíron békefenntartók, gyakorlatilag inkább fegyveres agresszióról van szó.

Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő este videóüzenetben jelentette be, hogy Oroszország elismeri az önkényesen kikiáltott Donyecki, illetve Luhanszki Népköztársaság létezését. Közvetlenül ezután felhatalmazta a hadsereget, hogy az orosz fegyveres erők Ukrajna területére lépjenek, hogy ott „biztosítsák a békefenntartást”.

Kép: Reuters

Putyin gyakorlatilag önmagának teremtett „jogalapot” az Ukrajnába való fegyveres behatolásra. A két szakadár terület kérdése Ukrajna belügye. Azzal, hogy Oroszország önálló államnak ismeri el a két területet és „békefenntartóként” fegyverrel bevonul a szomszéd országba, sokak szerint Putyin fegyveres agressziót követ el. Az USA és az Európai Unió egyértelműen és hangosan ítéli el Moszkva lépését és szankciókkal fenyeget.

A magyar elitélő nyilatkozat kedd reggel még várat magára. Az Orbán kormány – mely sokak megfogalmazása szerint szoros kapcsolatot tart fenn Moszkvával – egyelőre nyíltan nem ítélte el az oroszok hétfő esti lépéseit. Több elemző úgy véli, hogy a magyar kormány óvatos nyilatkozatai nagyon gyengék. Főleg egy olyan helyzetben, amikor egy olyan ország sodródik a háború felé, ahol mintegy 150 ezer határontúli magyar él.

Forrás: HVG; Kép: Reuters

› friss

hirdetés

spot_imgspot_imgspot_imgspot_img