Mint az ismeretes, a Heves megye 3-as számú választókerületben az országos szinthez képest is kimagasló a korrupciógyanús beruházások száma. Az itt lévő települések jó része éríntett ebben. Számos településen a meg nem valósult „fejlesztésekkel” és/vagy a teljesen felesleges beruházásokkal a rendelkezésre álló források elfogytak, miközben a térség folyamatos leszakadásban van.
Ebben a választókerületben az ellenzéki összefogás Korózs Lajost indítja, aki az előválasztáson magabiztosan nyerte meg az indulás lehetőségét. Fideszes ellenfele az a Szabó Zsolt, aki ellen már ügyészség vizsgálat folyik. Ellenzéki győzelem esetén Hatvan és Heves térsége elindulhat a fejlődés útján. De milyen megoldásai vannak az ellenzék jelöltjének? Nézzük meg a programját!
Megszüntetni a rosszat, fejleszteni a jót, megteremteni a hiányzót
Ez a hármas koncepció olvasható ki az ellenzéki jelölt kampányából. Alapja az átfogó településfejlesztés.
Korózs láthatóan végig járta a választókerület mind a 38 települését és meghallgatta az emberek igényét. Kampány-anyagaiból világosan látszik, hogy az adott város vagy község számára ott helyben szükséges fejlesztéséket fogja megvalósítani. A kastélyfelújítástól kezdve, az óvoda/bölcsőde fejlesztésen át, egészen a vízhálózat korszerűsítéséig vagy az internetelérés fejlesztéséig számos helyi problémára ad majd megoldást.
Mindez egy átfogó településfejlesztési programba van integrálva, melynek végeredménye: az élhetőbb település.
„A településfejlesztés a kulcs az élhetőbb településekhez és a térség fejlődéséhez. Ez szolgálja az alapot. Hiszen infrastruktúra nélkül nem lehet munkahelyeket teremteni. Például a jó utak, a fejlett közlekedés és a gyors internet vonzóvá teszi a vállalatok számára a térséget. Ez pedig a települések számára bevételt jelent, melyet újabb fejlesztésekre költhetnek. Az itt élők számára pedig nagyobb fizetést hoz, mely pedig kényelmesebb megélhetést biztosít és kialakítja a fizetőképes keresletet.
A fizetőképes kereslet megjelenése magával hozza, hogy megjelenek a magasabb szintű szolgáltató és kereskedelmi egységek. Az így megnyíló üzletek, boltok, éttermek vagy kávézók mindenki számára előnyösek. Például csökken a fiatalok elvándorlása, fejlődnek a helyi kisvállalkozások vagy nő a turizmusból származó bevétel.
A térségben vannak lehetőségek és az itteni emberek megérdemlik a fejlődést. Ehhez nem kell más, csak egy olyan országgyűlési képviselő, aki valóban az itt élők igényei szerint cselekszik és elindítja Hatvan és Heves térségének a fejlesztését.” – olvasható Korózs Lajos honlapján.
Számos jelölti program részlete is ismert, melyek a kampányanyagokon és a jelölt online felületein olvashatók.
Ilyen például a helyi egészségügy fejlesztése, melyet Korózs Lajos, aki a nyugdíjrendszer és a szociális rendszer szakpolitikusaként a környék egészségügy fejlesztését fontos dolognak tartja. Programjának hangsúlyos eleme a hiányzó háziorvosi praxisok betöltetése, a gyerekorvosi rendszer fejlesztése és a gyógyszertári hálózat bővítése. Az ingyenes szűrőprogramokkal és a betegségmegelőzéssel kiegészítve pedig egy valóban működő egészségügyet tervez.
Forrás: kampányanyagok, jelölti Facebook és honlap